Megpróbálom röviden leírni, ami nehéz lesz:

Adott két ember ( Nyuszi meg én ), akik 97 óta ismerik egymást, számíthattunk mindig a másikra mindenben, át mentünk már mindenféle jó és rossz dolgon együtt, még fél Törökországon is :P :D, például rituálénk volt, sosem felejtem el, hogy minden évben decemberben közösen jártuk a boltokat és együtt vásároltunk a családtagjainknak ajándékokat, ötleteket cseréltünk, de gyakorlatilag reggelig tudnám pötyögni, azt a nagyon sok mindent ...nagyon hajtós és felelőségteljes munkája van, ahol minden nap meg kell felelni a felsőbb vezetésnek, mint mentálisan, mint fizikálisan is, mert jönnek a fiatalok, meg az ismerősök, meg új választások és kiteszik az ember szűrét 1 perc alatt...fegyveres testület...nem egyszer és nem kétszer megjárta a  háborús övezeteket, látott már mindent szét és lelőve...nagyon sok meló, éjjel, nappal, magánélet szinte semmi....aztán össze hozta a sors egy csajszival.. örült, örültem, örültünk, így viszont teljesen lekerültem a térképről, lassan egy éve már. Nem kerestem, mert mérges voltam, hogy végül is tök jó dolog az, hogy a másik ember boldog lett, de feledésbe merültem teljesen, viszont Ő sem keresett, mert nem volt ideje rám...telefonon sem szoktunk beszélni, mert azt más is hallja... Ma felhívott, amikor jöttem hazafelé és elmesélte az elmúlt 2 hónapját, hogy összeomlott a keringése, órákon keresztül élesztették...visszahozták, egy hétig volt kómában, most már járni is tud, meg enni is, meg beszélni is... és gondolkozott sokat, átértékelt mindent. Rájött, hogy az örökös stressz, mindenkinek megfelelés ( még a csajszinak is! ), a pénz hajhászás, a karrier semmit nem ér...... és még a boldogsága sem ér többet a MI barátságunknál, amit nagyon elszúrt mostanság. Jó volt ezt hallani...el is pityeregtem magam.... Borzasztó nagy árat fizetett ezért, de megérte a kínszenvedés, mert még sok dolgunk van itt a Földön közösen!

Persze most kellene valami okosat írnom a végére, de nem tudok, mert le vagyok taglózva teljesen, persze örülök, hogy most már fel fog épülni, közben kell valami másik állást is keresnie, mert a holt testemen keresztül teheti be a lábát oda ismét, ezt megígértem Neki! Szóval, én nem vagyok vallásos, szerintem nem is nagyon leszek, nem is hiszek semmiben, csak magamban és még pár emberben a közvetlen környezetemben, de az biztos, hogy nem véletlenül vagyunk MI ( A Barátaim ) páran egymás mellé rendelve, hogy együtt éljük le az életünket/ egymás mellett párhuzamosan. Nem szabad haragot tartani, háborúzni a másikkal, nem szabad nem beszélni, mert sosem tudhatjuk, hogy hova sodródik a másik, és lehet, hogy pont akkor lenne a másikra a legnagyobb szüksége. Nagyon sok dolgot nem lehet vissza csinálni, ahogy ezt az egy elveszett évünket sem, de az biztos, hogy ez az elmúlt két hónapja meghatározó dolog az életünkben.

Kicsit zűrös lett a vége, meg értelmetlen, de nem is mondtam, hogy értelmeset várjatok tőlem! :D Biztos közrejátszik bennem az is, hogy szombat este a koncerteken az egyik fellépő a kozsóóóóóóóó volt és azóta lettem ilyen mély érzésű...szeressük egymást gyerekek és világbéke....valami ilyesmiket mondott, ez átragadt biztos rám. :P Na mindegy ...én szeretem azokat az embereket, akik ezeket a sorokat olvassák, meg a családomat, a többi meg le van ejtve! :)